|
|
Az elismerést általában a decemberi Gábor Dénes-díj átadási ünnepségen adjuk át. Díjazottak:
Garay Tóth János úr a díjat a NOVOFER Alapítvány kuratóriumának élén közel két évtizeden keresztül folytatott mindazon áldozatos tevékenységéért nyerte el, mellyel hozzájárult az alapítványi célok valóra váltásához, a hazai és nemzetközi Gábor Dénes-díj presztízsének növeléséhez, az Alapítvány fennmaradásához és eredményes működéséhez.
Dr. Németh József úr, címzetes egyetemi tanár, technikatörténész In memoriam Gábor Dénes oklevélben részesült, a Gábor Dénes-i örökség ápolását segítő több évtizedes tevékenységéért, a megvalósítás során tanúsított önzetlen közreműködéséért.
Dr. Krausz Ferenc professzor, kísérleti fizikus, elektromérnök, akadémikus, a Max Planck Institute of Quantum Optics igazgatója, a Müncheni Ludwig-Maximilian Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára, a Gábor Dénes-i örökség ápolását segítő tevékenységéért, továbbá az alapítványi célok szakmai, erkölcsi támogatásáért, a megvalósítás során tanúsított önzetlen közreműködéséért.
Szabó Sándor holográfus, Gábor Dénes hologram szobrának elkészítéséért és azért az önzetlenül végzett évtizedes közreműködésért, mellyel hozzájárult a Nobel-díjas Gábor Dénes emlékének ápolásához, az Alapítvány kiállítási programjainak megvalósításához, a holográfia eredményeinek széleskörű népszerűsítéséhez.
Dr. Michelberger Pál akadémikus, egyetemi tanár, a BME volt rektora, a MTESZ korábbi elnöke
Nyiri Lajos villamosmérnök, szakdiplomata, egykori TéT attasé, az Országos Műszaki Fejlesztési Bizottság volt elnöke.
|